2013-10-16_14_58_13

A kristálybeálló története

Lassan, nagyon lassan tolatott befele a daruskocsi a hosszú beállón, mégis kereke alá hajtogatott egy a kerítés mentén óvatlanul növekvő kicsiny tuját. Persze cseppet sem óvatlanul került oda, én ültettem azzal a határozott szándékkal, többi társával együtt az út szélére hogy ne legyen olyan sivár az amúgy is nyúlánkra sikerült beállónk, most meg szegény tujácska csak egy pár lapos sáros valami a földön. Megszorult a torkom és legszívesebben fennhangon megérdeklődtem volna a sofőrtől, hogy talán melyik sztyeppén tanult vezetni, de jól-neveltetésem nem engedte. Ám biztosan kissé pírba szökhetett az arcszínem, mert párom lágyan megfogta és megszorította a kezem. Kilélegeztem egy halk ’ommmmmmm’ keretében, miközben egy másik kicsiny smaragdzöld tujám is valami csodamanőver folytán a tolató jármű első kerekének martalékává lett. Szemeim immár kocsányon düledezve a nem pozitív érzelmek viharában. Időközben odaért az eseményhez vadászkutya kezdemény örök kölyök vizslánk is, örömmel szaglászta volna végig a történéseket – ő lehet sejtett már valamit, – de majdnem az ő lába is az óriás gumikerekek alá szorult. Végre egy nagy nyekkenéssel az alsó kertbe sikerült megállnia a földet szállító teherautó monstrumnak. Egy apró verejtékcseppet töröltem le homlokomról megkönnyebbülve, hál istennek senki nem halt meg, aki képes volt helyet változtatni. Párom odabattyogott és néhány viccesnek tűnő mondattal próbált rávilágítani a kerttervezés és a vezetési készségek közötti kapcsolatra, de hősünk a sofőr nem igazán fogta az adást. Mint aki jól végezte dolgát, kezet rázott párommal és meghúzta a kart, ami kibillentette a sok köbméter töltőföldet, amit hozott. Kutyám ismét jókor ugrott félre, így nem temette maga alá a kupac. Immáron úgy festett a hátsókert, mint a Marsfelszín. Dimb és domb, nem létező zöld növényzet és persze kövek. De térjünk vissza a történethez, a sofőr dolga végeztével beült a kocsiba, kocsi a bejáróra immár előremenetben még két tujácska a kifele vezető veszteséglistán. Ismét valami torz forma ülhetett ki az arcomra, mert a párom egyből a lelkemben keletkező dühkitörés ellen, tüzet oltva elkezdett ötleteket felsorakoztatni az egyéb százával előforduló gyönyörűséges sövénynövényekben rejlő lehetőségekről és ezek hasznosságáról. Azt hiszem, foghatom a hidegfrontra is mindenesetre valahogy képtelen voltam jobb kedvre derülni bármelyik ötletétől.
Már a sok sövénynövény információtól is túltelítődve, még mindig rossz kedvben, természetemnél fogva megmakacsolva magam legyintve egyet kijelentettem; -Itt aztán semmilyen növény nem lesz. Kissé felemelve az orrom, kutyával az oldalamon bementem a fészerbe egy ásóért hogy kitermeljem és átörökítsem a komposztáló tartályba elhunyt tujácskáimat. Ástam, ástam és még egy kicsit dühből is ástam, és kezdett minden feszültségem elszállni. Már majdhogynem jókedvem is lett, amikor az ásó beleakadt valami furcsa összetételű földbe. Az ásó egy pár kristályforma kövecskét fordított ki a földből. Lehajoltam. Még így sárosan földesen is gyönyörűen csillogtak az elkapott napfénysugaraktól. Valóban kvarckristály darabkák voltak.
– Nézd szívem, milyen szépek! – szóltam páromnak, aki már csak szeretett félmosollyal tekint rám a hirtelen feltűnő kavicsok iránt érzett gyermeki lelkesedésem miatt. Gyorsan bementettem, lemosdattam a kristály darabkákat és kitettem töltődni az ablakba. Kiderült, hogy a párom, a kerttervezés folyamán beálló kocsik ne süppedjenek kipufogóig, fehér murvával töltötte fel a beállót, és mivel kicsit túlrendelte egypár köbméterrel az anyagot, az egész ház körüli járdarész is ezzel a fehér murvával lett betöltve. Ebbe keveredhetett bele a kristály valahogy a feldolgozás során.
Azóta annyi gyönyörű kristálydarabka került elő a beállónk és a kert szépítése során, hogy úgy döntöttünk a párommal, hogy nem burkoljuk le teljesen egészen, hanem meghagyjuk így, pozitív energiatöltő kristálybeállónak.
Biztosan mindenkinek szuper érzés hazaérni, nekem már a beállón elhagyja tüdőm egy megkönnyebbült sóhaj és érzem, hogy a lelkem is töltődni kezd. Az új tujákat pedig, a felső teraszra telepítettem.

Az életedbe bevonzott történések közül semmi sem történik hiába. Bármi is történjen mindig a jó helyen vagy, mindig a jó időben. Csak lehet, hogy később jössz rá, egy rossznak tűnő történésed valódi hasznára.