Bosszúállók: Végjáték kritika – spoiler mentes

0
196

Eljött hát végre a nap, amikor megnézhettük a Marvel Stúdió leginkább várt filmjét, a Bosszúállók: Végjáték -ot (Avengers: End Game). Az IMDB-n egyelőre hasít a film, az első nap után 9.2-es értékelését nézve minden idők egyik legjobb filmje közt kaphatna helyet. Persze ez még az igazi Marvel fanok értékelése, akik bármire megadnák a 10 pontot, amiben kedvenc hőseik szerepelnek.

Mivel ez a kritika spoiler mentes, az eseményekről nem tudok beszámolni, így a saját szubjektív véleményemet írhatom csak meg. Tudom értékelni a sztori csavarosságát, a látványt, az akció jelenetek kidolgozottságát, a rendezői munkát, a színészek teljesítményét és végezetül az összhatást.

Kezdjük az utolsóval.

A Bosszúállók: Végjáték összhatása meglehetősen vegyes.

A humoros részek jók voltak, a történet valóban kellően csűrcsavarosra sikerült, minden előzetes teóriából volt benne valami, mégis meglepetések tömkelegét éltük át szinte percről-percre. Ellenben, nem hozott akkora katarktikus élményt, amit az előző rész végén. Sőt, időnként kifejezetten unalmas volt. A végjáték az eddigieknél sokkal több drámaiságot próbált a filmvászonra csempészni. A körítés adott volt, hiszen eltűnt az emberiség fele, mindenki veszített el ismerősöket, családtagot, szerelmeket. Valahogyan mégsem éreztem a jeges, szorító ujjakat a szívem körül, miközben pergett a film. Ha a drámainak tervezett részeket kivágnák, lenne egy fordulatos, izgalmas tűrhető látványvilágú szuperhősös film, ami megkapná a 8.5 pontot tőlem, de a feleslegesen elnyújtott (vagy csak rosszul elkészített) jelenetek miatt az összpontszám inkább a 7-es körül alakul.

Az Endgame történet maga már sokkal jobban teljesített nálam

Milliók találgatták, hogyan fogják megoldani a szuper hősök az előző rész végén felmerült problémát, azaz “hogyan csinálják vissza Thanos csettintését”. Hát, itt valóban nagyot alkottak. Még a film közepén sem tudtuk mi lesz a valóban működőképes megoldás, sőt még a legvégén is akadt olyan fordulat, ami miatt szinte az utolsó percekig izgulhattunk. Szóval önmagában a sztori nálam 10/10.

A Végjáték látvány világa és akció jelenetei

A Marveltől megszokott minőséget kapjuk. A csatajelenetek látványosak, ahol kopottnak kellene lennie valaminek, ott kopott, ahol robbanás van, ott valóban robban valami. Talán el lettünk kényeztetve az eddigiekben, ezért már nem okozott meglepetést a látvány, de mindenképpen kihoztak szinte mindent, ami 2019-ben kihozható egy filmből. Tehát ez is megkapja a 10/10 pontot.

Az akció jeleneteknél már kicsit tanácstalan vagyok. Lehet, hogy csak el vagyunk kényeztetve azzal, hogy mindig kapunk valami újdonságot, de itt és most csak a már megszokott jelenetek voltak láthatóak. Illetve volt már meglepő jelenet, amit a spoiler veszély miatt nem írhatok le, de itt is inkább azt kellene mondanom, hogy tisztes iparos munka, semmi extrával. Akció jelenetek 8/10.

Az Avengers: Endgame rendezői munkája

Nem vagyok filmkritikus, ezért nem tudom kielemezni a munkát. Ugyan a színészeknél még nem tartok, de az első két pont megkapta a maximumot, az összhatás mégis vegyes, így ez csak a rendezők nyakába varrható. Egy Clint Eastwood, de akár Mel Gibson is sokkal többet ki tudott volna hozni a film drámai jeleneteiből. A Russo testvérek ellenben most jó, ha közepes teljesítményt hoztak. Vagy egy művészeti tanácsadó kellett volna melléjük, vagy nem tudom, de nálam a rendezés 4/10. Ebből az anyagból sokkal többet/jobbat ki lehetett volna hozni..

A Bosszúállók: Végjáték színészi teljesítményei

Mivel nem lehet spoilerezni és rengeteg a “főkarakter”, inkább egy általános véleményt írok és kiemelem a számomra kedves karaktereket.

Az összesített színészi munka kielégítő, de kevés a kimagasló teljesítmény 7/10.

És nézzük a kedvenceket.

  • Thor, Chris Hemsworth: Számomra ő volt a meglepetés ember. Spoiler nélkül csak annyit írhatok, szerintem zseniálisat hozott a filmben, talán a legmaradandóbb alakítás az övé.
  • Tony Stark, Robert Downey Jr.: Talán ő a sorozat legkiemelkedőbb tehetségű színésze, de számomra most szürke volt. Lehet, hogy belefáradt a Marvel univerzumba, lehet, hogy a történet (spoiler veszély miatt nem írhatom le) vezette őt, nekem most kicsit csalódást jelentett a játéka.
  • Amerika kapitány, Chris Evans: Szintén kicsit gyengébb volt szerintem annál, mint amit tudna. Talán ő is megfáradt, talán ilyen volt a történet, nem tudni.
  • Hulk, Mark Ruffalo: Hulk szintén a kellemes meglepetés volt a filmben, azaz felfelé húzza az értékelést.
  • Mordály: A szokásosan jó volt, bár nem tudom játszotta e valaki, vagy csak trükk mesteri műremek, ő is felfelé vitte a film értékelését.
  • Natasha, Scarlett Johansson: Számomra kicsit csalódás volt a játéka, kérdés, tudna e ő jobbat, vagy ez volt a maximum. Számos dráma jelenete van, de nem sikerült rám hoznia a lúdbőrt.
  • Sólyomszem, Jeremy Renner: Szintén rengeteg lehetőséget kap, hogy drámai tehetségét is megcsillantsa, de valahogy nem éreztem a hatást. Aztán, lehet, hogy csak a rendezés hibája, mint Scarlett Johansson esetében.
  • Doktor Strange, Benedict Cumberbatch: A sorozatban szereplő másik színész zseni. Hozta a formáját, de semmi kiemelkedő.
  • Hangya, Paul Rudd: Ha nem is nyújtott kiemelkedőt, színészi játékban szerintem lekörözte a többséget.
  • Nebula, Karen Gillan: Meglepően jól játszott dacára a jelmezének. felfelé viszi az összteljesítményt a játéka.
  • Thanos: Az előző részhez képest kevésbé volt ütős. Viszont sokkal gonoszabb. 🙂

Nagyjából végeztünk is a biztos túlélőkkel (ugye spoiler veszély miatt ennyit írhattam le.) Doktor Strange a kivétel, de aki megnézi a stáblistát, látja, hogy benne van, de nem derül ki, hogy a múltban, vagy a jeleneben. A többi színészről csak annyit tudok, hogy igazán drámai alakítást nem láttam tőlük.

Nálam a végső értékelés mindent figyelembe véve 7.5 pont

Végezetül álljon itt a hivatalos előzetes