Eperkelét

Eperkelét -folytatódik – A zord tetovált útonálló

Hetven fok az autóban. Komolyan olyan meleg, hogy alig tudom megfogni a kormányt. Nem gondolkodom el a szimbolikus jelentésen, hogy miért nem tudom átvenni az irányítást a párom kocsija felett, egyszerűen csak vissza akarom kapni a kocsim, mégpedig most. Fűtéssel, hűtéssel, ablakemelő gombocskával és még számos jó kis technikai találmánnyal, ami jelenleg a szerelőnél pihen. Olyan jó lenne ha nem kellene minden egyes kormánymozdulatnál felszisszennem hogy ismét újabb helyen égett oda a tenyerem…
Mellettem csurgó hajjal lánykám, épp úszásból hazafelé. Feltekercseltem hát az ablakot, hogy vizes hajjal – igaz 70 fokban – ne kapjon huzatot, hát az eredmény trópusai hangulat a javából. A piros lámpánál kieresztettem magamból némi gőzt, mégpedig szó szerint. Már csak egy lámpa, felfelé kanyarodás és otthon is vagyunk, bámulatos, előttem már felrémlett hogy bekanyarodunk a kapun..
Gőzölgünk felfelé a hegyen, kicsiny egyirányú utacskán.
Egyszer csak valami dugófélébe keveredünk. Kezdem elveszteni a belső harmóniám, biztosan felforrt az agyam. Előttem egy pár embernek úgy tűnik szintén, egy szürke és egy piros kocsi is eszeveszettül dudál, nem is tudom talán azt remélik hogy a hangrobbanás eltolja az útból a torlaszt… biztos náluk is meleg van.
Nagy nehezen haladunk tovább, kerülök vissza eperke harmóniafelhőmbe. Mire odaérek az úttorlaszhoz, látom már miért dudáltak az elődeim, egy bazi nagy legújabb gyöngyház Posche szépséges kocsi, persze szemben a forgalommal torlasz gyanánt. Sofőrje minden jel szerint eltévedt, morcos, és a sok dudálástól láthatóan nem empatikus állapotban lévő, telitetovált kigyúrt kopasz fazon.
Én nem ilyet akartam, én vizet akartam medencényit, otthont, levegőt, életkedvet!
És jajj én nem férek el a kocsija mellett..  Emberünknek láthatóan nagyon morcos feje van, mondjuk érthető, ha én eltévednék egy ilyen kocsival biztosan a legújabb műholdas navis izé van benne- én is bazi ideges lennék…
Na hát kétségbeesetten letekercseltem a kocsi ablakát, majd eperkehangon, eperkelétem teljes tudatában biztató mosolykával a számon megkértem:
-Segítesz légyszi? Nézed hogy hogy férek el??
És lám lám az eddig zordonan összehúzott szemöldök és tetovált fejbőr is kisimult és mondatom hallatán rám mosolygott.
Persze, gyere, kicsit jobbra… – szólt és elnavigált a házunk tejes költségvetését meghaladó értékű gépjárműve mellett, majd bájosan búcsút intett.
Kihúztam magam és megköszöntem eperkének tanításait, hogy akkor se húzd fel magad, ha épp zord szétdudált agyú kopasz maffiózó nem kedves energetikája állja az utad, nyújts neki mosolyt és  is mosolyogni fog. A mosoly ragadós.
– Hű anya ez meleg volt. – szólt a lányom és a melegben valóban mindez idő alatt meg is száradt a  haja….