eperke címkéhez tartozó bejegyzések

Lovely_illustration_of_Happy_family_at_tea_time_wallcoo.com

Eperke a bankban

Ritka az hogy nyaralás alatt bank felé néznék, vagy na adj isten emlegetnék, ám most sajnos ez történt. Amúgy eszem ágban se lenne ilyen szigorúan szabályozott körülmények közelébe tennem a lábam pont a szabadságom alatt de hát eperkelétem magyar kötelezettsége, hogy idöben fizessünk nem magyar forcsi alapú részeltet eperkelakunk után.
Persze vagány napsütésben loholunk át az ismeretlen városka főterén, bankunkba leróni a terheket, ahelyett hogy a strandon süttetnénk a hamburgerünket.

Naná gyerek elesik, eperszín térd az eredmény. Gyerek apával lemarad, többgombóc fagyival nyalogatni sebeiket. Apa ugyan nem esett el, de láthatóan ő is több emeletnyi gombóc fagyival kúrálja magát. Én megegyezés alapján loholok tovább a bank felé, részleteket leróni.

Várakozok egy kis ideig, nézem hogy vajon melyik ügyintézöhöz kerülök, már gondolatban előre is küldtem némi pozitív energiát, hogy gyorsabban és folyékonyan menjen az ügy. Befizetek és puff mehetünk is a strandra, remélve addigra begyógyul a lánykám térdbibije és a párom pénztárcabibije is ettől a kalandtól.
Pár tíz perc és sorra is kerülök. Odakint családom mégegyszer sorba állt a fagyiért.
Én idebent bíztatóan mosolyodok az ügyintéző hölgyre, odaadok mindent, papírokat, számlaszámot és eperkelétem teljes tudatában mosolygok rá, hogy hát haladjunk, én más itt se vagyok,  már odakint csavarodnék egy gombóchalom sztracsatellára.
Az ügyintéző hölgy húzza a szemöldökét. Sajnos csak egy darabot, mert lehet elfelejtette kiszedni középen.
-Ez nem lesz így jó. -csóválja a fejét.
– Mi a gond, befizetnék erre a számlára. – rebegem eperkésen, habcsók mosollyal.
– Lejárt a papírja.
Hát mi ez a vám, és visszaugrottunk húsz évet?
– Nem gond – mondom és előhúzom a jogsimat. – Gondolom ez is jó lesz, fényképes, én vagyok rajta és nem járt le.
– Nem jó.- közli az egydarab felvont szemöldök. Egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, leragadtam a szemöldöknél.
– Nincs rögzítve.
– De hát itt vagyok, én vagyok, be szeretnék fizetni a számlámra, hogy a törlesztőrészlet… – rebegtem és csak most kapcsoltam, a most már feltünöen ferdén álló szemöldök láttán, hogy hiába magyarázok. Eperkém újabb tanítása, hogy  tökre nem mész semmire azzal hogy igazad van. Az van és kész, de azzal még nem oldódott meg a helyzet.
-Mi legyen a megoldás hölgyem? – leheltem ki a kérdést, és próbáltam tényleg a középpontomban maradni.
– Menjen abba a fiókba ahol kötötte a számlát.
-Jajj hát biztos oda mennék ha nem lennék itt…
Pár perces hadakozás után végülis Eperke módszeréhez nyúltam ismét.
-Segítsen kérem… mel kezdtem a mondatot, nem mintha meghunyázkodásnak éreztem volna, hiszen az igazságérzetem minimum a hölgy szemöldök vonaláig borította volna az asztalt… de sikerült megfordítanom ezt a jó sok energiát, és rebegő szempilláimba irányítani… s lám megoldódott… be tudtam fizetni saját számlámra és mehettem ki fagyizni a többiekkel, akik gyanúsan harmadszorra álltak be a sorba. Persze kérdés nélkül eperfagyit kértem.

Eperkelét

Eperkelét -folytatódik – A zord tetovált útonálló

Hetven fok az autóban. Komolyan olyan meleg, hogy alig tudom megfogni a kormányt. Nem gondolkodom el a szimbolikus jelentésen, hogy miért nem tudom átvenni az irányítást a párom kocsija felett, egyszerűen csak vissza akarom kapni a kocsim, mégpedig most. Fűtéssel, hűtéssel, ablakemelő gombocskával és még számos jó kis technikai találmánnyal, ami jelenleg a szerelőnél pihen. Olyan jó lenne ha nem kellene minden egyes kormánymozdulatnál felszisszennem hogy ismét újabb helyen égett oda a tenyerem…
Mellettem csurgó hajjal lánykám, épp úszásból hazafelé. Feltekercseltem hát az ablakot, hogy vizes hajjal – igaz 70 fokban – ne kapjon huzatot, hát az eredmény trópusai hangulat a javából. A piros lámpánál kieresztettem magamból némi gőzt, mégpedig szó szerint. Már csak egy lámpa, felfelé kanyarodás és otthon is vagyunk, bámulatos, előttem már felrémlett hogy bekanyarodunk a kapun..
Gőzölgünk felfelé a hegyen, kicsiny egyirányú utacskán.
Egyszer csak valami dugófélébe keveredünk. Kezdem elveszteni a belső harmóniám, biztosan felforrt az agyam. Előttem egy pár embernek úgy tűnik szintén, egy szürke és egy piros kocsi is eszeveszettül dudál, nem is tudom talán azt remélik hogy a hangrobbanás eltolja az útból a torlaszt… biztos náluk is meleg van.
Nagy nehezen haladunk tovább, kerülök vissza eperke harmóniafelhőmbe. Mire odaérek az úttorlaszhoz, látom már miért dudáltak az elődeim, egy bazi nagy legújabb gyöngyház Posche szépséges kocsi, persze szemben a forgalommal torlasz gyanánt. Sofőrje minden jel szerint eltévedt, morcos, és a sok dudálástól láthatóan nem empatikus állapotban lévő, telitetovált kigyúrt kopasz fazon.
Én nem ilyet akartam, én vizet akartam medencényit, otthont, levegőt, életkedvet!
És jajj én nem férek el a kocsija mellett..  Emberünknek láthatóan nagyon morcos feje van, mondjuk érthető, ha én eltévednék egy ilyen kocsival biztosan a legújabb műholdas navis izé van benne- én is bazi ideges lennék…
Na hát kétségbeesetten letekercseltem a kocsi ablakát, majd eperkehangon, eperkelétem teljes tudatában biztató mosolykával a számon megkértem:
-Segítesz légyszi? Nézed hogy hogy férek el??
És lám lám az eddig zordonan összehúzott szemöldök és tetovált fejbőr is kisimult és mondatom hallatán rám mosolygott.
Persze, gyere, kicsit jobbra… – szólt és elnavigált a házunk tejes költségvetését meghaladó értékű gépjárműve mellett, majd bájosan búcsút intett.
Kihúztam magam és megköszöntem eperkének tanításait, hogy akkor se húzd fel magad, ha épp zord szétdudált agyú kopasz maffiózó nem kedves energetikája állja az utad, nyújts neki mosolyt és  is mosolyogni fog. A mosoly ragadós.
– Hű anya ez meleg volt. – szólt a lányom és a melegben valóban mindez idő alatt meg is száradt a  haja….