sosrszám címkéhez tartozó bejegyzések

numbers3_2

Születési szám – 4es

A 4es számú emberek öntudatosak, elszántak és kiváló szellemi tulajdonságokkal rendelkeznek. A 4es számú embert minden újdonság érdekli Új eszmékért, új irányzatokért rajong, állandóan hajtja a kíváncsiság. Munkájában kitartó, de új iránti vágya felülkerekedhet rajta, fontos számára a megújulás ezért ilyen foglalkozást is kell választania ahol mindig van naprakész újdonság.

Felelősségérzet, megbízhatóság jellemzi, munkáját jól végzi, Freepéldamutató a környezete számára. Szereti a nehézségeket, a kihívásokat. Ennek következtében egyre erősödik, s csak azt fogadja el, amiért valóban megdolgozott. Jó és szorgalmas dolgozó, összpontosító képessége fejlett, semmit sem hagy félbe. Nagyon fontosak tartja a belső fejlődést, rendszerezett. Próbáljon meg kicsit lazítani, feloldódni!
A 4-es szám jegyében születetteknek határozott, saját jellemük van. Mindenki máséval ellentétes nézőpontból látszanak mindent szemlélni. A vitákban mindig az ellentétes oldalra állnak, bár nem szándékoznak veszekedni, mégis kiváltják az ellenkezést, és számos szüntelenül ellenük dolgozó titkos ellenséget szereznek maguknak.
Gyakran a közösség alappillérei. Megvan a gyakorlati képességük ahhoz, hogy mások álmait valóra váltsák.
Azonban az önfeláldozó 4-es életútszámú emberek gyakran túl sokat követelnek maguktól és másoktól. Emiatt sokan közülük mártírként vagy zsarnokként lesznek ismertek. A 4-es életútszámúak akaratereje és makacssága mohóságként és önzésként is értelmezhető. Ez teljesen tévútra vezetheti az összezavarodott 4-es életútszámú embereket, akiknek általában az a céljuk, hogy mindenki hasznára legyenek.