spiritualitás címkéhez tartozó bejegyzések

címasor1

Út a boldogsághoz – 7 lépcsőfok a mindennapi életünk kiteljesedéshez

Amikor az ember elindul a spirituális fejlődés útján elkelrülhetetlenül találkozik néhány problémával. Ilyenkor megtorpanhatunk, elakadhatunk.
Összeszedtük Számotokra röviden, tömören hogy mik az átléphetetlen lépcsőfokok, hogy eljuss lelked teremtőképességének a teljességéig, azaz lelked boldogságához. Folytatás

Breath-in-Meditation

Gyógyító meditáció 3.

Lelked temploma meditáció

Ez a meditációs gyakorlat szimbólumokon keresztül gyógyít, itt nem kell saját magaddal foglalkoznod, csupán egy épülettel ami lelki épülésedet szolgálja. Mindennek, amit ebben a templomban fogsz látni és érezni megvan a saját jelentése, ami lelkedet gazdagítja. Nem kell aggódnod, ha az elején egy kicsit romos épületet tudsz csak elképzelni, fokozatosan meg fogod szépíteni saját lelked lakóhelyét. Elképzelhető hogy az elején egy egy képről a saját jelenlegi problémád jut majd eszedbe, nem kell aggódnod, told szépen a megjelenő képet bal oldalra el, és csúsztasd be azt a képet, amin dolgoznod kell. Próbáld meg uralni gondolataidat, és ezzel életed történéseit, érzelmeid és néha megoldhatatlannak tűnő problémáid, ezáltal beindítja az öngyógyító folyamataidat. Ülj le kényelmesen, menj a képzeletbeli pihenőhelyedre, és kezd el a gyógyító munkát.

Megérkeztél a gyógyító helyedre, lelked kedvenc pihenőhelyére. Gyönyörködj egy keveset a tájban, érezd a fű gyengéd simogatását a lábadon, élvezd a napsütést és a szellőt, ami lágyan borzolja a hajad. Most indulj el észak felé. Egy pár lépés után megnyílik a horizont és előtűnik egy torony. Egy templomtorony. Ahogy közelebb érsz meglátod a templomot is. Kicsit kopott régi és talán pókhálók és por van sok helyen. Ez a lelked temploma. Első feladatod, hogy itt egy kicsit rendet tegyél. Nem kell mindent egyszerre elvégezned, medegyszerre elég a pókhálókat leszedned, a port letörölgetned. Gyújtsd meg a gyertyákat és nyisd ki az ablakokat. Engedd hogy lelked templomába új áramlatok, új energiák költözzenek. Ha van kedved vagy időd törölgesd le az ablakokat, hogy minél több napfény juthasson be az ablakokon.
Minden alkalommal, ha visszatérsz ide, tehetsz magadért valamit. Tehetsz gyógyulásodért lelki szinten, hiszen rendet raksz, világosságot és energiát juttatsz lelked templomába.

Vihetsz virágot az oltárra, kifestheted a falakat valami szép boldogságot árasztó színnel, tehetsz függönyöket, szép párnákat az ülőkékre, lefestheted a falakat és festményeket is készíthetsz akár a falakra akár az üvegekre.

Nem kell mindent egyszerre megoldanod, lesz még időd rá. Ha kész vagy és befejezted a gyógyító munkát, meglátogathatsz egy másik helyszínt képzeletbeli gyógyító fennsíkodon, vagy elmehetsz az ajtódig, visszatérhetsz meditatív állapotból éber állapotba.medi

Minden egyes alkalomkor, amikor ellátogatsz ide egyre szebb és rendezettebb lesz lelked temploma, így egyre kiegyensúlyozottabban fogsz viszonyulni életed történéseidhez, testi lelki gyógyulásod folyamatai zavartalanul működnek majd.

 

blue616

Angyali számok jelentése a tripla számok

Angyali számoknak nevezzük azokat a számokat, amik háromszor ismétlődnek egymás után.   Kíváncsi vagy mit takar ha minden nap egy 777 rendszámú kocsi követ? Vajon mit akar ez üzenni a számodra? Minden alkalommal, amikor ilyen angyali Folytatás

indigo_child_traits

Szivárvány gyermekek

A hetedik a szivárvány-gyermek

A 2000 év után kezdtek eljönni hozzánk, kiemelkedően magas, 90 feletti spirituális számmal. Nagy fejjel és szemmel születnek. Bár születési körülményeik rendben zajlanak, egészségesen jönnek világra, mégsem sírnak fel, hanem nézelődnek átható szemecskéikkel. photo-child-and-rainbow1

Gyakran csak az első atrocitásra sírnak fel először. Ők már így születtek, nem szükségesek a lelki tréningek, csak arra kell vigyáznunk nevelésük kapcsán, hogy ne roncsoljuk képességeiket, hanem saját ütemben hagyjuk felébredni, fejlődni. Ha körülnézel egy játszótéren, iskolában észreveheted egyre többen vannak és gyorsan népesítik be földünket Folytatás