flashheader1_1238016166

Vajon miért fáj a csípő? – a valós mögöttes lelki okok

Miről árulkodhat a testünk? Néha sok mindenről. Olyan dolgokat is tárolunk sejtjeink legmélyén amiről ne is gondolnánk hogy valamiféleképp is meghatározhatja létünket, mindennapi döntéseinket.

Aztán jön egy betegség ami gyorsvonatszerűen levesz minket a lábunkról és kész.
Nincs más választásunk mint gondolkodni. Egyedül, vagy valaki segítségével együtt.

Móni kedves, szeretnivaló gyógyszerészlány, két tündérmesébe illő gyermekkel és pocsék házassággal. Munkájában mindig pontos megbízható, pótolhatatlan alkat, pont olyan akihez hozzá lehetett volna igazítani minden órát, de legalább néhány fontos tömegközlekedést nem ártott volna.
Mindezekkel együtt Móni pocsék házasságát és gyermekeit is komoly erőfeszítéssel igyekezett kordában tartani, sajnos kissé túlzottan is. Elkeseredésében olyannyira kapaszkodott a dolgok irányításába, hogy családja és ismerősei lassan az illemhelyre nem tudtak kimenni anélkül, hogy bejelentették volna, hogy milyen szándékkal és mennyi ideig óhajtanak és mit csinálni. Képtelen volt lazítani, szigorú időrend és cselekvésrend szerint tökéletesen be volt táblázva az egész élete, jószerivel még az álmai is előre megtervezett pontról pontra folytak.

Moncsi pár éve folyamatos csípőfájdalmakra panaszkodott. Teste időben szólt, csak sajnos nem értette.

Egy nap kétségbeesetten felhívott, érzelmei viharában úgy hadart a vonal végén mint Donald kacsa. Kiderült hogy pocsék házassága még pocsékabb fejleményeket hozott maga után, férjének szeretője, szó szerinti, tehát érzelmeken alapuló, testi lelki barátnője lett. Ő pedig annak rendje és módja szerint kiborult. De ki is hibáztatná őt, a legtöbbünk ilyenkor mélyen magába zuhanna, és ostoba kérdéseket tenne fel önmagának, de Móni nem önmagának, hanem a férjének esett ostoba, érthetetlen kérdésekkel, miszerint hol voltak, mit csináltak, és ha épp vacsorázni voltak mit ettek, milyen volt a pincér, sőt milyen ruha volt a nyomdafestéket nem tűrő, valójában ősi foglalkozást űző barátnőn. És ha épp nem kérdéseket tett fel száz és száz további ötlete volt hogy mit hogyan tudjon meg erről a kapcsolatról, ez az érzés olyannyira elharapózott rajta, hogy ezek többé nem ötletek inkább rögeszmék lettek. kínos
Mindent minden esetben az ellenőrzése alatt akart tartani, keretek között hogy az események nehogy elszaladjanak mellette, még ezt a nonszensz helyzetet is, hogy a férje beleszeretett valakibe. És a családban sem változott a helyzet, továbbra sem lehetett senkinek egy pillanata sem anélkül, hogy hősnőnk ne tudott volna minden részletet. Egy agárversenyen edzett műnyúl tempójában cikázott az őt körülvevő események színterei között, hogy ellenőrzés alatt tartson mindent és tudjon mindenről. És az egyre több kérdés és felelet szépen elkezdte enni a testét és a lelkét. Ledobott magáról tíz kilót és arca egy hónap alatt tíz évet öregedett. Csípője, pedig folyamatosan kattogott, ki és beakadt.

Egy nap úgy döntött, hogy bekattog hozzám. Pár beszélgetésre volt szükség mire rádöbbent a csípője és az élete kölcsönhatására.
Kezelés közben egy meditációban megjelent saját kiskori önmaga, egész kicsi volt, talán két éves lehetett, ülve a járókában, lábán és csípőjén a csípőficam kezelésére használatos akkori vasszerkezet, ami az egész alsótestre fel volt szerelve, húzva a csípőt és a lábakat. Ebben a képben kiderült hogy akkor már nem volt szükség arra, hogy viselje ezt, csak szülei nem merték levenni róla, hogy biztosan rendben legyen a csípője, mellesleg annyira mozogni sem tudott ettől a szerkezettől, aminek a szülei titkon örültek is, hogy nem kell futkosni a gyerek után, több idő marad a kistestvérre, így egyértelműen korlátok között tartották, szigorú ellenőrzés alatt, húzó csípőkalodában, járókában.
A meditációban Móni szerencsésen rájött, hogy a csípője a saját korlátait jelképezi. És ugyan, legszívesebben mindent és mindenkit betett volna ő is abba a gyerekkori járókába, szépen bárkire felszerelte volna a csípőfeszítőt, hogy mindig mindenkire rálásson és ellenőrizni tudja a lépteiket. Sok könny vezetett el amíg rájött, hogy ez annakidején neki sem szolgált az épülésére.
A csípőfájdalmak ez esetben tehát Moncsi életében arról üzentek, hogy felesleges korlátozni a lépéseinket, felesleges korlátok között élni és az eseményeket az ellenőrzése alatt tartani. Van hogy egy régi esemény ami visszaköszön életünkbe, betegségünk jelenlegi szakaszában és a testünk a történést szimbolizálja.
Ebben a történetben léteznek olyan dolgok és olyan események, ahol hagyni kell mást és magunkat is továbblépni. Móni még a meditációban levette magáról a vas csípőficamkeretét, ezzel oldódott az irányításmániája és oldódott a fájdalma is. Ráadásul egy ideig tökéletes figyelmeztetés volt számára a csípője, ha elkezdett kattogni rögtön tudta hogy élete olyan fordulatot vett, ahol az irányítást és a kereteket bármilyen nehéz, el kell engedni.
Azóta Móni keretei lazultak, már nem dől össze a világ ha a gyerekeknek nem szögmérővel vágott szigorú négyzet alakú szendvicset pakol, pontosan reggel hat órakor, hanem útközben az állomáson vesznek egy péksüteményt reggeli gyanánt, és megmaradnak a csillagok az égen akkor is, ha a fia biciklivel indul el iskolába. Irányítását, ellenőrzését letéve házassága ugyan nem lett jobb, és más irányban oldódnak az érzelmi feszültségek, de nem is azért vagyunk itt a Földön hogy tökéletesek, hanem azért, hogy boldogok legyünk Önmagunk egységében.

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>