A gyerek és az alvás – valóban két külön dolog?

Alvás – Már már egyedi fogalommá nőtte ki magát ez a szó a szülők körében. Mindenkinek egyedi meggyőződéses módszere van arra, hogy ha majd neki lesz gyermeke hogyan fogja altatni, s biztosan külön, minden könnycsepp és lelki megrázkódtatás nélkül.

0
28
Gyermek és alvás

Aztán amikor gyermeke lesz ezek az ideák szétfoszlanak akár egy pillanat alatt.

Az eddig beváltnak hitt kőbevésett módszereket felülírja egy piciny apró rúgkapáló bömbölő tünemény. De hát ne is csodálkozzunk a dolgokon, élete első kilenc hónapjában le se raktuk egy pillanatig sem, most meg elvárjuk tőle hogy egyből egyedül tudjon aludni.

Bele kell törődnünk, hogy babánk harmóniafüggő. Minden baba harmóniafüggő. Ha véletlenül valami oknál fogva ez a baba nyugtató energiaegység sérül, abban a pillanatban babánk egyetlen birtokában lévő kommunikációs módjával él, sírva hív minket.

Nyugodjunk bele, és ne próbáljuk már rögtön megtanítani elválni magunktól. Hagyjunk neki időt erre. A legtöbb gyerek alvási problémái 5-6 éves kor környékén normalizálódnak, hiszen ne feledjük, hogy egy gyermek 6 éves koráig benne van édesanyja aurájában, így a harmóniát, egységet, energiát onnan is kapja. Amit a mama érez, érzi a baba is. Ezért fontos hogy önmagunkat is harmóniában tartsuk.

Az alvás ne stressztől való menekülés reakció legyen a gyerek számára.
Fontos, hogy rémült és zaklatott állapotára megnyugtatással és vigasztalással reagálj, hiszen a pici szemszögéből úgy néz ki az elalvás, hogy egyedül, egy sötét szobában kell töltenie az éjszakát, ez pedig valóban nagyfokú szorongáshoz vezethet. Az semmikép nem megoldás senki számára, hogy kétségek és félelem között hagyjuk a gyereket. Ne feledjük, ha jól érzi magát eszébe sem jut sírni.
Ha megtanítjuk a számára, hogy az alvás biztonságos és jó dolog, nem fog folyamatosan minket keresni éjszaka.

És ha néha mégis, az csupán azt jelzi, hogy gyermekünk bízik bennünk, és minket választ ha bármi baja, gondja van, hogy megossza velünk, és segítségünket kérje. Tartsuk ezt tiszteletben, hiszen ez hosszútávú befektetés. Ha megtanítjuk számára, hogy bízhat bennünk azokban az esetekben ami számára gondot jelent, valószínű nagy korában is hozzánk fog fordulni az igazán jelentős problémáival is.

Hagyjuk hogy a gyerek már ilyenkor bizalommal fordulhasson hozzánk. Ha már kis korban rászoktatjuk arra, hogy nem számíthat ránk, ha egyedül érzi magát alapvetően megingatjuk abban a hitében, hogy később is számíthat ránk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here